Az egész a Borka Zsolt kis papírkáival kezdődött. Sokat beszéltünk a szigetről, sokat tervezgettünk, nézegettük a neten a nagyon „gúgül örszben”, hogy hová kéne menni, merre kéne indulni… És hát az olajos halat szeretjük, az olaszokat még jobban, tehát a gép kidobta a nagy szigetet, Szardíniát. 
A sziget száz mosolyából kettőt sikerült meglesnünk, de az a kettő olyan volt, hogy elkezdtünk szárd nyelvleckéket venni, és én azóta komolyan gondolkodom egy olasz házasságon.
Szardínia (olaszul Sardegna, szárdul Sardinna, Szicília után a második legnagyobb sziget a Földközi-tengeren, amely Olaszország, Spanyolország és Tunézia között, Korzika szigetétől pedig déli irányban fekszik. Olaszország régiója, különleges autonómiával ellátott terület. A "nurági" kor kezdetén, úgy Kr. e. 1500-ban a mükénéiek a szigetet Hyknusának (latin változat: Ichnusa) hívták. Ennek jelentése valószínűleg a "Hükszoszok szigete" (nusa = sziget). A sziget másik neve Sandalyon("lábnyom") volt, feltehetően a sziget alakja miatt. A mai Szardínia név a shardanák népének ("tengeri emberek") elnevezéséből ered.Néhány, itt talált szőlőszemről DNS-teszt mutatta ki, hogy a világ legöregebb ilyen leleteiről van szó, kb. Kr. e. 1200-ból származnak, Egyiptom és Mezopotámia virágzásának idejéből. A Cannonau bortebből a fajta szőlőből készítik, és föltételezhető, ez minden európai bor őse, tehát hálásak lehetünk nekik… „Mert mit adtak nekünk” - a szárdok? A számítástechnika korában sok-sok adatot le lehet halászni a világhálóról, ezért nem is szeretném untatni a Tisztelt Nagyérdeműt száraz adathalmazokkal, hogy mit, hol termelnek, mekkora a sziget, ki a király. Természetesen ezek is fontosak, de én most, a testközeli szigetről írok, a tengeri kajakokról és a két mosolyról, amit engedett látni a tavaszi Szardínia.
A tavaszt nagyon bírjuk, főleg a mediterrán vidékeken, ahol a virágzó szigetek, a só illatával keveredve, komoly hormonbombaként hatnak a halandó emberekre. Több okosság is szól a tavasz mellett, de talán a legfontosabb, hogy magad tudsz lenni a legszebb helyeken. Bézsé barátunk titkos kis papírlapra rajzolt térképei mentén indult az expedíció. A csapat több részletben utazott a szigetre - én Áron autójában kaptam helyet, és így nagyon napra kész lettem a Bëlga nevű zenekar csodálatos szerzeményeiből…A komp Livornóból indult az esti órákban.
Egy- két hasznos füles az útra. Két hajótársasággal is tudsz utazni, de a lényeg, hogy az esti kompot kapd el, mert az ugyan lassabb, de olcsóbb, és ha kedved van a taton romantikázni, aludni, sört inni, nem fog megtalálni a helyi erősember, hogy lezavarjon a fedélzetről. Tengeri kajakosoknak fontos infó lehet, hogy ha személyautóval mész, a magasságkorlátozás két és fél, a hossz pedig öt méter. Ez a kocsi tetejére felkötött tengeri kajakoknál lehet érdekes. Természetesen pár centi túl lógásért nem jár guillotine, de ha látványosan hosszabb, akkor az súlyos eurókba fájhat a kalandoroknak. A komp a reggeli órákban érkezik, így az este ki tudtuk pihenni a Bp-Livorno kilométereit.
Reggel még egy kis kocsikázás, és megérkeztünk a keleti part talán legszebb részéhez, Cala Gonone városkájához. Gyors parkolás, pakolás, és irány a Cala Luna hatalmas barlangjai, égbe törő sziklafalai. A csapat nagy része már egy nappal előbb leérkezett, és csendes sörözéssel, kajakozással várta a későket. András a tengeri horgászattal próbálkozott, és így az estére egy negyven centis pókhal is keveredett a vacsoraasztalra. A Cala Luna barlangjai tökéletes védelmet nyújtanak eső szél ellen, így a sátrakat sem kellett előbányászni. A hely talán a keleti part legszebb öble, pár percnyi kajakozással teremnyi cseppkőbarlangokba lehet kisebb kirándulásokat tenni.
A reggel tiszta volt és szeles. A szél nyugatról fújt, tehát mi a védett oldalon voltunk, de az erőssége 100-120 km/h-t is elérte. Nem alakultak ki a part közelében nagy hullámok, de a turbulens lökések hatalmas vízpor felhőket szakítottak el a vízről, félelmetes látványt nyújtva a kis magyar különítménynek. Innen a csapat sportosabb része indult tovább délnek, a Cala Goloritzé sziklái felé. A másik társulat rövidebb túrákkal szórakoztatta magát. Az evezés nehéz volt a lecsapó pöffök miatt, valamint néhány öbölben kialakuló döghullámok hatalmas vidámparkot varázsoltak a tengerből. Az este hűvös volt de tiszta. Az öbölben találtunk száraz uszadékfákat, aztán kis tűzrakás, vacsora, tengerbámulás, szélzúgás… Giccs, de nekünk nagyon ott volt. Ébredés után fotózás, reggeli aztán megint fotózás, és irány a Goloritzé. A hely nem csak a tengerikajakosok kedvelt célpontja, hanem a sziklamászók köreiben is elhíresült a hatalmas tornya. A szél gyengült, az idő tiszta volt, mi pedig csendben lapátoltunk a vakítóan fehér sziklák tövében. Az aznapi szakasz kicsit erősre sikeredett, valamit délután az idő is romlásnak indult, mint a pár napos parizer, de mi kitartóan toltuk a kilométereket. A kora esti órákban értünk Santa Maria Navarese falujába, ahol a többiek már vártak minket. Csendben pakolásztunk, vigyorogtunk, éhesen fáradtan, magunk mögött hagyva a keleti part talán legszebb részeit, a gigászi sziklatűket, barlangokat, titoköblöket.
A kajakok felpakolása után kis társasjáték következett: Ki találja meg új helyszínünket, az északi csücsökben fekvő Palau melletti éjszakázó helyet, korom sötétben, kopogó szemekkel? A GPS nem lett a legjobb barátunk, mert pár idegsejtünk áldozatául esett Andrea és Moha bá’ kellemesnek tűnő, ám csalfa ötleteinek… Ideiglenes éjszakázó helyünk a Palau feletti vízmű szomszédságában volt, festői kilátással az alattunk elterülő Maddalenára. Reggel után megtaláltuk álmaink kempingjét, ahol egy svájci tengerikajakos csapaton és rajtunk kívül senki nem volt. Kialakítottuk kis életterünket, majd nyomás a Capo D’Orso gránit sziklái felé, aztán jöhet a Kecske sziget és megannyi apró társa. Szardínia északi része teljesen más formavilágú, mint a keleti part. Itt a gránité a főszerep, amely mesés alakzataival lenyűgözi az arra kajakozót. Az apró öblökben mindenütt kis fehér homokos strandokat találunk, amely a nyári főszezonban minden bizonnyal dugig van hangoskodó olasz életképekkel, de nyár elején illetve tavasszal magad maradhatsz a virágzó dűnékkel, hangoskodó sirályokkal. A csendes esőben, beborult ég alatti hangulatos kajakozás után, mire visszaértünk, Bézsé már kis kötényében szorgoskodott a rögtönzött konyhában, és kezdetét vette a gasztronómiai utazás ízlelőbimbóink körül. Pancetta, szárd kolbász, Pane Carasau… Mirtóval leöblítve. Áron barátunk fénylény elméleteire elszenderedve, hajnalban arra ébredtem a székben, hogy fény nélkül megfagyok… A reggeli után nekivágtunk a Caprera sziget megkerülésének.
A sziget változatos partszakaszaival, apró titoköbleivel, homokos partjaival hamar a kedvencünk lett. Az időjárás is kegyes volt hozzánk, napsütés, meleg idő, gyenge szél, egy-két üveg ser, a többit magyarázni sem kell. Az egész napos evezés után, éhesen, fáradtan folytatódott a szárd konyhaművészet megismerése. Palau városában mindent megtalálsz, tudsz térképet venni, olcsó élelmiszerboltokból töltheted fel merülő készleteidet. A harmadik napon megtaláltuk Spargi szigetét, amit későbbi túráinkon az emberek játszós szigetnek neveztek. Ha Szardínián jársz, és elidőzöl a Maddalenán, akkor mindenképpen el kell kajakozz erre a kis gyöngyszemre. A türkiz színű víz, az apró kis erdőfoltok, öblök, gránitsziklák miatt. A partok változatosak, olyan homokdűnékkel találkoztunk, amelyeket a szél varázslatos formákra alakított.
A hazaút csendes volt, olyan gondolkodós, fejben filmforgatós, nézelődős. Bámultuk a hajóról a napot, a szigetet, vakargattuk a sót bőrünkről, csendben beszélgettünk, kinek melyik oldala volt mosolygósabb a szigetnek. Ilyenkor az ember mindig ígérget magának, hogy visszajön, sokszor… ilyesmi. Visszamentünk. És akármikor visszamennénk.
Okosságok: Néhány fontos dolog, amit érdemes tudnod, ha tengerikajakkal Szardíniára mész. Ha szezonban mész, május közepétől, szeptemberig, a legszebb öblökben mindenhol vadkempingezést tiltó táblákkal találkozhatsz. Ezeket érdemes komolyan venni, mert a helyi erők reggelente motorcsónakkal végigjárják a helyeket, és hát jobb a békesség. Természetesen, ha a barátnőddel ruccansz neki a kalandnak, vagy nem vagytok nagyon sokan akkor a helyi bajszos szervek sem fognak akadékoskodni, illetve jó megoldás lehet a későn fekvés, korán kelés. A kompon érdemes leragasztani a kajakokon minden kis csillogó kütyüt, karabinert, a kormánylapátot, mert nekem már vágtak le róla dolgokat. A hajón nem érdemes kabint bérelni, mert ha van egy hálózsákod, derékaljad, akkor a taton kényelmes kis búvóhelyeket találsz magadnak. Mielőtt a túrát tervezed, mindenképp szerezz egy helyi kontaktot, aki probléma esetén a segítségedre lehet, vagy a helyi kikötő révkapitányának a telefonszámát tartsd magadnál, de ha kempingezel, akkor a tulaj elérhetősége aranyat érhet. Ha az északi részen / Maddalena/ ott a helyi NATO központ miatt gyakran találkozhatsz komoly fegyveres hajókkal, nem érdemes közel menni hozzájuk… Mi megpróbáltuk, és nem voltak mosolygósak a helyi Rambók...
