Soha ne ítélj elsőre és ismeretlenül – tartja a vélekedés, és ez igaz is. Ismét beleszaladtam ugyanis egy előítéletbe, amiről utólag kiderült, hogy téves volt. Valamiért korábban úgy gondoltam, hogy a spanyolországi Alicante egy bóvli üdülőváros, melynek semmi értéke és látnivalója nincsen, de ahogy kicsit jobban utánanéztem, rá kellett jönnöm, egy igazán kellemes, hangulatos város, tele szebbnél szebb részletekkel. S ez ott jártamkor be is igazolódott.
Mivel Alicante az egyik olyan spanyol úti cél, ahová Budapestről közvetlen járat közlekedik (nyáron a Wizz Air hetente két járatot indít, kedden és szombaton, télen csak szombaton), így azonnal adja magát a lehetőség, hogy kicsit közelebbről is megismerkedjünk a várossal. Érdemes ugyanis. A Costa Blancán elterülő valenciai település ősi múlttal büszkélkedik, történelmi épületei az építészeti stílusok legszebb példáit vonultatják fel, számos érdekes látnivalót és programot kínál, a lenyűgöző tengerparti sétányán sorakozó éttermek és kávézók pedig a helyi gasztronómiára kíváncsi vendégeket marasztalják, így nem nehéz megszeretni ezt a régi kikötővárost, mely gazdagságát épp tengerparti elhelyezkedésének köszönheti.
Mint minden régi alapítású város esetében, a legfontosabb nevezetességek a legkorábbi városmag körül találhatók, és gyalogosan is könnyűszerrel bejárhatók. Márpedig Alicantét meglehetősen régen, a Kr. e. IV. században alapították a Rómával vetélkedő karthágóiak, akkor Akra Leuka, azaz Fehér Hegyek néven (bár a terület már hétezer éve lakott). Később, miután római fennhatóság alá került, Lucentum lett a neve; ennek romjai láthatók ma Alicante közelében, Albufereta mellett El Tossal de Manises néven. Mint jelentős földközi-tengeri kikötőváros, intenzív kereskedelmi kapcsolatokat tartott fenn Görögországgal, Föníciával és más ibériai településekkel, így kevert kultúrája a legkorábbi időktől fogva jellemző volt.
A VIII. században végül a mórok hódították meg, akik Alicante nevét a város latin elnevezése után Al-Laqant-ra változtatták; a Santa Barbara erőd alatt elterülő óváros, a Barrio de la Santa Cruz ebből az időből maradt fenn. Persze a régi házakkal szegélyezett szűk utcácskák, az apró, eldugott terek mára sokkal inkább spanyol hangulatot árasztanak, semmint arab miliőt. Az ódon, nyüzsgő városrész panorámáját uraló 166 méter magas, kopár Benacantil-hegy tetején a város másik nevezetessége, a Santa Barbara erőd trónol. Ez, illetve a part előtt kialakított kikötőrendszer dupla védelmet biztosítottak Alicante városának. A jelenlegi vár a XVIII. században épült, de a hegy oldalán bronzkori tárgyakat is találtak. A legelső erősséget a mórok építették itt a IX. században, a későbbiekben erre épültek rá az újabb részek. Ma ismert elnevezését 1248-ban kapta, amikor Kasztíliai Alfonz Szent Barbara ünnepnapján elfoglalta az araboktól a várat.
Andalogni a Barrio de la Santa Cruz szűk sikátoraiban, rácsodálkozni a gyönyörű épületekre, beülni a legjobb konyhát vivő éttermekbe, megkóstolni a helyi tapasokat, paellát, tenger gyümölcseit, szomjat oltani a friss gyümölcsízű sangriával, egy rövidebb séta ötlete is lehet, de akinek több ideje is van, feltétlenül keresse fel a negyed híres templomait is, melyek önmagukban felérnek egy építészeti csodával. Az óváros sűrűn álló házai között véletlenül bukkantam rá a hatalmas San Nicolás katedrálisra, mely a zsúfolt Barrio de la Santa Cruz épületei között szinte már „nyomorog”. Az egyik kis utca végén hatalmas sárga falat láttam, rajta nagy vörös graffiti-feliratot 1702-ből, gondoltam, ez valami izgalmas lehet. Az is volt. Ahogy megkerültem az épületet, elcsodálkoztam annak egyszerűségén: semmi dísz, semmi barokk gazdagság, holott a templom elkészültének ideje (1613-62) már „belelógott” e korszakba. Sajnos a szieszta miatt azonban zárva volt (erre érdemes odafigyelni, szinte minden bezár ilyenkor).
Az óváros másik híres – és méltán lenyűgöző – temploma a Santa Maria bazilika, melyet egy korábbi mecset maradványaira építettek rá. Az épület tömege szintén egyszerű kialakítású, éles ellenétben áll ezzel gazdag ornamentikájú, barokk stílusú homlokzata. Az épület előtt tágasabb tér húzódik, melynek széléről gyönyörködhetünk a bazilika monumentalitásában. Valenciai gótikus stílusban épült a XIV-XVI. század között, így ma ez Alicante legrégebbi napjainkban is működő temploma. Egy másik lenyűgöző épület – szintén a Barrio de la Santa Cruz negyedben – a XVIII. században, barokk stílusban épült Casa consistorial de Alicante, mely városházaként funkcionált. A két tornyos, gazdagon díszített bejárattal és ablakokkal büszkélkedő épület belső termei (Kék hall, Azul-szalon, Salon de Plenos) is a város korábbi gazdagságáról és dicsőségéről tanúskodnak.
Alicante rendelkezik Spanyolország talán legszebb és leghíresebb tengerparti sétányával, az Esplanada d’España promenáddal, melynek hullámmintás márvány kövezetét égbe nyúló pálmafák és elegáns épületek kísérik, mintha csak a Cote’d Azur egyik legdrágább üdülővárosát díszítené. A sétány az alicantei kikötő és a Gran Via között húzódik, csupán szépen ápolt parkok és ízléses szökőkutak szakítják meg egységét. A belső kikötőben elegáns yachtok sorakoznak, míg a belvárostól távolabb a kereskedelmi kikötő található. A hosszan a tengerbe nyúló Levante dokkon további szállodák, éttermek sorakoznak, melyek közül a hatalmas középkori vitorláson, a Santísima Trinidad másolatán kialakított kávézó az egyik legizgalmasabb. A monumentális, három árbocos hajó hű képet fest a XVIII. században a tengereket járó vízi járművekről. Az eredeti Santísima Trinidad-ot a kubai Havannában bocsátották vízre 1769-ben, s 1805-ben a trafalgari ütközetben süllyedt el.
