Ha valaki abba az "ellenségemneksekívánom" helyzetbe kerülne, hogy élete során csupán egy országba látogathatna el, s valami titokzatos oknál fogva kikérné az én tanácsom is, mit válasszon, gondolkodás nélkül Spanyolországot ajánlanám.

Eddig talán egyetlen olyan országban sem jártam, amiért ne lettem volna legalább egy kicsit oda. Könnyű a szívem rabul ejteni: kedves emberek, sajátos hangulat és jó ételek; körülbelül ennyi kell, hogy egy-egy hely levegyen a lábamról. Spanyolország ennél viszont jóval több számomra: eleddig semmi sem tudta felülmúlni a varázslatos hatalmú nyelv, a jó konyha és borok, a színek és a napfény összetéveszthetetlen elegyét. Barcelona pedig a tökéletes hely, hogy elkezdődjék az ismerkedés.

Vitatkozhatnánk persze, hogy Barcelona nem Katalóniában van-e inkább, de most tekintsünk el az efféle szőrszálhasogatástól és térjünk inkább a lényegre: ezt a várost képtelenség nem szeretni.

Séta a La Rambla mutatványosai között és a gótikus negyed kis sikátoraiban, Gaudí-remekművek utáni vágy vezérelte túra az álatala tervezett járdalapokat koptatva: a combizomlázat is megérő, lenyűgöző kilátás a Güell-parkból, az organikus építészet csodái kis túlzással lépten-nyomon, a folyamatosan emelkedő katarzisgörbe csúcsán pedig ugye maga a Sagrada Família, legyen az ember vallásos vagy sem. Ez utóbbit csupán körbejárni is kihagyhatatlan, de bemenni is érdemes. Az élmény leírhatatlan: arcul csap és maradandó.

Aztán persze ott vannak a csodásan spanyolos utcák a szabadban száradó ruhákkal, színes falak és zsalugáterek, kovácsolt vas erkélyek és mosolygó emberek, a piacok és a kikötőben ringatózó hajók, no meg az El Clásico egy zajos tapas bár mélyén, a pultot támasztva, együtt szurkolva helyi és kevésbé helyi arcokkal.

Barcelona az a hely, ahol lakni vágynék: egyszerre megnyugtat és inspirál – örök szerelem.