Tenerife történelme szorosan összefonódik a másik hat Kanári-sziget históriájával. Az első kanári lakosokat általánosan guancsóknak nevezik. Több teória létezik az őslakók betelepedéséről. A legvalószínűbb, hogy ezek az egyszerű népek Észak-Afrikából az Atlasz-hegységből érkeztek a Kanári-szigetekre, a megélhetéshez művelésre alkalmas termőtalajt keresve. A kanári őslakók afrikai, berber eredetű törzsek, akik gyűjtögető és állatartást folytató közösségek voltak. Az őslakók békességben élésének a XV. századi spanyol hódítások vetettek véget. 

1402-ben két normandiai kereskedő Jean de Bethencourt és Galdifer de la Salle eredetileg orchilla zuzmó(amiből festéket készítettek) után kutatva és nem hódító szándékkal érkezett az európai partokhoz legközelebb, leghamarabb elérhető és legészakabban fekvő Kanári-szigetre, Lanzarote-ra. Az őslakók, mivel nagyobb ellenállást nem tanúsítottak Bethencourttékkal szemben a két normandiai hajós kis csapatával békésen elfoglalja a sziget, ezzel kezdetét veszi a Kanári-szigetek meghódítása. 

Orchilla zuzmó (Roccella canariensis)

A kisebb és egyben ritkán lakott szigetek (Lanzarote, Fuerteventura, El Hierro, Gomera) meghódítása is könnyen, szinte békésen zajlott, az őslakók nem álltak ellen, hamar megadták magukat. A 3 nagyobb népességgel rendelkező szigetek meghódítása már nem ment ilyen könnyen, a legellenállóbb  és utolsóként meghódított sziget Tenerife volt.

Végül Gran Canaria vezető törzsfőnöke, a Kanári-szigetek képviseletében 1481-ben Spanyolországban aláírja az úgynevezett “Carta de Calatayud” megállapodást, melynek értelmében a Kanári-szigetek a Spanyol Királyság fennhatósága alá kerülnek. 

Kanári-szigetek és Kolombusz Kristóf

A helyiek nagyon büszkék, hogy Kolombusz itt haladt át amerikai felfedező útja során. Valójában Kolombusz Kristófnak erre “kellett” jönnie, mert az északi passzátszél mindenképpen erre sodorta. 

Kolombusz már korábbi, madeirai hajóútjakor rájöhetett, hogy a mindig nyugati irányból fújó szél segítségével melyik irányba tud hajózni. A Kanári-szigetcsoport volt az utolsó pont, ahol ki tudott kötni, mielőtt az ismeretlen felé vette az irányt és ahol megfelelő mennyiségű ivóvizet, élelmet tudott felvenni. Kolombusz Gomera szigetén 1492. szeptemberében horgonyoz le először, ami ekkor már spanyol uralom alatt állt így biztonságban ki lehetett kötni a sziklás partszakaszok mellett épült kikötőben.

Kolombusz amerikai felfedező útjának útvonala (forrás: Wikipédia)

Tenerife meghódítása

Tenerife elfoglalásával Alonso Fernandez de Lugo-t bízza meg a spanyol uralkodói ház. Először 1494-ben köt ki a mai főváros Santa Cruz partjainál és de Lugo megalapítja Santa Cruzt. A spanyolok első támadásait a guancsók kezdetben visszaverték, de később de Lugo először újjáépíti 

Santa Cruzt, majd újabb harcokba indul a helyi lakossággal szemben. Előbb La Lagunát foglalja el, majd visszatér a két évvel azelőtti vesztes csata színhelyére, ahol már az ő csapatai győzedelmeskednek. A spanyol katonák örömujjongásban törtek ki “Victoria, Victoria!” (Győzelem, győzelem!) kiabálták. Innen származik a város neve is Victoria de Acentejo. Tenerife végleges meghódítása a sziget déli részén található guazai csatával ér véget 1496-ban, mellyel utolsó kanári-szigetként Tenerife is a spanyol állam részévé válik. A helyi lakosság egy részét megtizedelte a himlő és a behozott betegségek, amikkel az elszigetelten elők nem voltak ellenállók.

Tenerife a hódítás után

A hódítás után, különösen az ezt követő századokban gyaramatosítási és újratelepesítési folyamat zajlott, főként a Spanyol Birodalomból - portugálok, spanyolok, vallonok, dél-olaszok – érkeztek a szigetre. A bevándorlók harmóniában éltek a tenerifei őslakókkal, a két nép keveredése békésen zajlott le. 

A spanyol hódítások utáni évszázadokban Tenerifét csak kisebb kalóz támadások fenyegették és érték. A legnagyobb ostromlást angol részről szenvedte el a XVIII. században. Az angol Nelson Horatio admirális indított támadást a sziget ellen 1797-ben. A tenerifei történelem egyik legemlékezetesebb, legfontosabb csatája volt. Az angolok 8 hajóval, 4000 katonával támadtak, a tenerifeiek 1700 katonával védték a szigetet. A kegyetlen harc sok áldozattal járt mindkét oldalon, de a helyi védelmi erők sikeresen visszaverte a betolakodókat. A legenda szerint Nelson admirális tenerifei ágyúgolyótól elvesztette jobb karját. Ez az agyú, amit Tigris-ágyúnak neveztek el, Santa Cruz de Tenerife, Plaza España tér alatti San Cristobal Vár Múzemban van kiállítva. 

Modern történelem

Tenerife szigetét a háborúk sosem érintették közvetlenül, de maga Spanyolország is viszonylag békés nemzetnek mondható, az első és második világháborúban semleges maradt, az országban csak különböző polgárháborúk fordultak elő. Francisco Francot 1936-ban a Kanári-szigetek tábornokának nevezik ki és áthelyezik Tenerifére. Francot azért küldték a szigetre, hogy távol tartsák a hatalmi központtól és így személy szerint nem vehetett részt a Köztársaság megbuktatására létrejött államcsíny megszervezésében. Sokáig nem marad Tenerifén, még a szigetre érkezésének évében vissza is tér Spanyolországba, ahol kitör a három évig tartó polgárháború, melynek végeztével, a spanyol nemzet generálisának nevezik ki, diktatúrája 35 évig tartott.

Az Autonóm Kanári Közösség létrejötte Franco halála után, 1975-ben, a borbón-i János Károly herceget választják Spanyolország királyának. 1978-ban megalakul a mai államforma az Alkotmányos Monarchia. A Spanyol Képviselőház jóváhagyja az Autonóm Közösségekre vonatkozó törvényt, melynek köszönhetően megalakul 1982. augusztus 10.-én az Autonóm Kanári Közösség, mely saját parlamenttel és törvényekkel rendelkezik. A Parlament székhelynek Santa Cruz de Tenerifét, a Kormányzati Delegáció központjának Las Palmas de Gran Canariat nevezik ki.